Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A betűvel kezdődő lófajták

2012.04.11

 

 Abaco vadló

 

Története

 A spanyol gyarmatosítás idején hajókkal hozták a berber lovakat a szigetre, ahol aztán gyorsan elszaporodtak. A XX. században azonban a városiasodás következtében életterük lecsökkent és az 1960-as évekre már csak 200 egyedet számláltak. 1998-ig csak találgatták hogy milyen ősöktől származhat. 1998-ban felmerült hogy spanyol berber lovaktól eredhet. Ezért DNS teszteket végeztek, amelyek alapján 99%-ban bebizonyosodott, hogy egy genetikailag tiszta állományról van szó, amely több mint 250 éve érintetlen. 2003-ban egy természetvédelmi területet hoztak létre fennmaradásuk érdekében a Nagy Abaco Szigeten (Great Abaco Island). 2009. májusára 8 vadlovat tartanak számon a védett területen és megmentésükre társadalmi összefogás indult. A helyi iskola diákjai azAbaco vadló ifjúsági program (Abaco Barb Youth Program) keretén belül tanulmányozzák és megfigyelik az állatokat és pénzt gyűjtenek a fenntartásukra.

Zafira Al Saida 0001.jpg

 

 

Jellemzői

Marmagassága körülbelül 150 cm. Temperamentumos, élénk mozgású ló.

 

Többet megtudhatsz itt:  Abaco vadló - Wikipédia

 

 

                                                       Adayev 

 

Története

Kaszpi-tenger mellett, a közép-ázsiai térségben, KirgizisztánKazahsztánTádzsikisztánés Kína területén tenyésztik közel három millió négyzetkilométeren. Don és telivér fajtájú lovakkal keresztezték, hogy az ellenállóképesség mellett a gyorsaság is a fajta tulajdonsága maradjon. Ennek megfelelően felhasználása is többrétű, ügető, hátas és kocsihúzó lóként is alkalmazható.

Kazakh shepard with dogs and horse.jpg

 

Jellemzői

Értékes tulajdonságai közé tartozik, hogy kitartó, nagy távolságokat képes megtenni kevés és gyengébb minőségű abrakkal is. Télen a száraz fagyos fűvel is beéri. Jól tűri a hideget, a kemény szélsőséges időjárást is. Lábuk rövid és erős, a csődör marmagassága kb. 156 cm, a kancák valamivel kisebbek, marmagasságuk 151 cm körül van. Hibátlan, egyenes fejforma jellemzi, alacsony nyaka, határozott marja van. Hátsó része egyenes irányú és vízszintes, a fara nagyon erősen izmolt. Lábai formásak, hibátlanok, gyakran sarló alakú csánkkal. A lóversenypályákon jól teljesítenek, az Adayev sebességi rekordja 1600 méteren 1 perc 48 másodperc. 2400 méteres távon a rekord 2 perc 44,2 másodperc. A kancák nagyon tápláló tejet adnak, az erős testlakattal rendelkezőektől naponként 20 liter tejet is lefejnek. Nyáron a szőrük rövid, télen a hideg ellen göndör, vastagabb "bundát" növesztenek.

 

További infó itt:  Adayev - Wikipédia

 

 

                                                   Akhal tekini

 

Története

Az Akhal tekini egy lófajta. Közép-Ázsia legnemesebb és leghíresebb lófajtája az ahal-tekini (taka) hajdani lovashadak lóállományának zömét képezte. Ezekről a lovakról Kr.e. első évszázadból származó kínai krónikák említik meg, hogy Közép-Ázsiában csodálatos "vért verejtékező mennyei lovakat" tenyésztenek. Ez a megnevezés onnan ered, hogy a lovaknak nagyon vékony a bőrük és az erek átlátszanak rajta. Megerőltetés során az erek kidagadnak, meg is sérülhetnek és a vér összekeveredhet a valódi izzadsággal, így úgy tűnik, mintha vért izzadna a ló. A tradíció szerint hét takaróval kellett letakarni a bőrük érzékenysége miatt, és ezt a takarót csak este, vagy versenyek alkalmával vették le. A kínaiak egész hadjáratokat indítottak sikertelenül a "mennyei" lovak megszerzéséért. Akhal-teke fajtának is hívják a Kopet-dag hegység és a Karakum sivatag közt elterülő Ahal-oázis környékén letelepedett türkmén TEKE törzsről és tenyészhelyéről, az Ahal-oázisról. Nagy valószínűség szerint az orosz nyelv sajátosságai miatt terjedt el az Akhal megnevezés az orosz uralom alatt és terjedt el világszerte. Magyarországon inkább Ahal néven ismerik. Igazi türkmén fajta, egyenes leszármazottja az egykori türk lónak. Története közel 3000 éves múltra tekint vissza. Az ashabad-moszkvai 4300 kilométeres távlovaglás tette világhírűvé. Több olimpiai aranyérmes díjló is volt már a fajtában, mint Absent, Mual, Penteli. Szikár felépítésű, első osztályú mozgása van, egyenletes, sima, ruganyos és minden jármódban nyújtott. A zord ázsiai körülmények között kivételes teljesítőképessége alakult ki. Kifejezetten versenyzés számára alkalmas, hosszú élettartamú hátasló, akár 300 kilométert is képes megtenni 24 óra alatt.

Akhal teke.jpg

 

Jellemzői

Az akhal-tekini általában erős akaratú és élénk, karcsú testű ló. Jellemzői a kicsi fej, a hosszú, egyenes orrhát, a kifejező szem, a széles érzékeny orrlyuk és a hosszú fül. A mar magas, a far gyenge, a farok alacsonyan tűzött. A lábak hosszúak és izmosak. A sörény ritka, az üstök gyakran hiányzik. Tipikus nomád ló, nagy kitartásáról ismert. Néhány országban ma már versenylónak is használják. Marmagassága 145–157 cm között van, színére az aranysárga, a szürke, a legjellemzőbb, a pej kevésbé elterjedt.

További infó itt:  Akhal tekini - Wikipédia

 

                                                              

                                                    Al Khamsa

 

A legenda

Al Khamsa Mohamed próféta kedvenc lova volt. A monda szerint a kancája 3 napig bírtavíz nélkül kitartással és erővel. Majd a kancát felszabadította - ez egy hűségteszt volt, mivel a kancát elengedte arra számított, hogy az elszalad víz után kutatva. Mohamed 100 kancával játszotta el ezt a hűségtesztet, abból pedig csak 5 fordult vissza, mikor Mohamed hívta őket. Ezért kapta az „öt” nevet. Mindegyik bátor és hűséges kanca volt, melyek aKehilanSeglawiAdeyanHomdany és Habda nevet kapták.

Pernod Al Ariba 0046b.jpg

 

Története

Az Al Khamsa sivatagi arab lovak kihalásának megakadályozása érdekében és a vérvonal továbbvitele céljából világszerte több alapítvány létesült. Amerikai és európai ménesekben tenyésztik a lovakat tovább, hogy a fajta fennmaradjon. Magyarországra 1983-ban érkezett hét Al Khamsa mén és két kanca a bábolnai ménesbe.

Tövábbi infó itt:  Al Khamsa - Wikipédia

 

 

                                                Amerikai foltos

 

Története

 

Amikor Hernán Cortés 1519-ben Amerikába hajózott, a nagy utazásra 16 lovat vitt magával. A lovak közül az egyik mogyorószínű volt, fehér foltokkal a hasán. Ezek a foltokat örökítő gének a quarter lovakkal történt keresztezés után is fennmaradtak. Így létrejött egy új típus, ami a testfelépítést illetően quarter és musztáng génállományon alapul, de színeiben új lett. A fennsíki észak amerikai indián népek közül a népörszi, palúsz és kajúszi indiánok váltak híres lótenyésztőkké. A mai Egyesült Államok északnyugati részén élő nez perce indiánok, akik nagy jártasságra tettek szert a lótenyésztésben, a pöttyös lovat "paulouse"-nak hívták. A szó később változott appaloosára. Rebecca Tyler Lockhart ötlete volt 1961-ben, hogy külön kategóriába sorolják a pöttyös lovakat. Új szövetségre volt szükség, Rebecca 1962-ben regisztrálta az első ilyen lovat az újonnan létrehozott Amerikai Foltos Ló Tenyésztői Szövetségnél, melyet ezen lovak védelmére alapítottak. Ez a ló fekete színű volt, fehér tobiano színű foltokkal a neve Bandits pintó volt. A fajta azóta az egész világon elterjedt és közkedveltté vált színes, változatos fedőszőre miatt. A fajtaszövetségnek több mint fél millió regisztrált egyede van már, és minden lovat bejegyeznek, amelyre kérelem érkezik. Neve azóta változott Amerikai Paint Ló Egyesület névre.

A texasi Fort Worthben 1965-ben alapított Amerikai Paint Horse Szövetség (APHA) a foltos lovakból - tisztán tenyésztési céllal - egy új lófaját hozott létre. A paint horse-nak keresztelt fajta egyedeit az APHA bejegyzi. Napjainkban kb. 400 ezer bejegyzett példányt tartanak nyilván.

Tobiano.jpg

 

Jellemzői

A paint horse és a pinto közötti különbséget tehát nem a szőrzetben vagy a mintázatban kell keresnünk, hanem a vérvonalakban. A paint lovaknak kettős bejegyzést is engedélyeznek mint pinto lovak. A quarter horse-szal is közeli rokonságban áll: a paint gyakorlatilag nem más, mint egy foltos quarter ló, amelyiknek több fehér jegye van, mint amit az AQHA tenyésztési szabályzata a quarter horse-ok számára megenged. Ha valaki quarter lovon szeretne lovagolni, s kedveli a foltos lovakat, egyszerűen paintet választ. Érdemes megjegyezni, hogy nem minden paint horse foltos, ugyanis a szabályzatoknak megfelelően paint horse-ként regisztrálják azokat a nem foltos egyedeket is, melyeknek szülei fajtatiszta (akár foltos akár nem) paint horse-ok. Mind az AQHA mind az APHA elfogadja a paintnek a quarter lóval történő párosítását.

További ifó itt:  Amerikai foltos ló - Wikipédia

 

 

                                         Angol telivér

 

Története

 

I. Jakab (1603-1635) uralkodása alatt Angliábanvirágzásnak indult a lóversenyzés. Az ősi kelta ló, agalloway legjobb kancáit keleti ménekkel, arab, török és berber import lovakkal keresztezték, hogy egy tetszetős és gyors versenylovat kapjanak. Ez a ló képezte a fajta kiinduló állományát. A 1617. században leginkább arab lovak befolyásolták a fajtát, ezidőtájt körülbelül 160 mén érkezett ArábiábólTörökországból és Berberisztánból. A keleti mének közül három, a törököktől zsákmányolt és 1687-ben Angliába került Berley Turk, az 1706-ban Arábiában vásárolt Darley Arabian és Godolphin Arabianmások szerint Godolphin Barb vérvonalára vezethető vissza apai ágon valamennyi telivér.

A lóversenyek terjedésével szinte az egyetlen szelekciós tényező a gyorsaság lett. Az angol telivér törzskönyvezésének szabályai igen szigorúak. James Weatherby 1791-ban állította össze az első méneskönyvet, a General Stud Book-ot, melynek első kötete 1793-ban jelent meg. Ezután a méneskönyvet lezárták és csak az a ló minősülhet angol telivérnek, aki a méneskönyvben szereplő 237 kanca és 169 mén valamelyikének a leszármazottja. Az angol telivért nemesítőként alkalmazzák számos más fajta kialakulásánál, mert nemességet, keménységet, teljesítményt, gyorsaságot ad a fajtáknak. Mindazonáltal túlzott használata, vagy nem megfelelően kiválasztott egyedek használata idegrendszeri problémákat okozhat, melyek végső soron a használhatóság rovására mennek.

A fajta magyarországi tenyésztésének megalapítása Széchenyi István és Wesselényi Miklós nevéhez fűződik. Széchenyi 1816-ban 21 telivért vásárolt Angliában. 1822-ben tovább bővült az állomány, amikor Wesselényi Miklós útján újabb 19 ló és 2 csikó került a ménesbe. 1824-ben megalapították a Pályafuttatási Társulatot és 1827-ben sor került az első versenynapra. Az első magyar méneskönyvet 1832-ben adták ki. A magyar telivértenyésztést az 1874-ben született Kincsemtette világhírűvé, akinek világrekordját azóta senki sem döntötte meg. 54 versenyen 54 győzelmet ért el.

1946-ban az 1943-44-es, 745 egyedszámú kancaállomány alig egy századával indulhatott újra a tenyésztés. A kancák nagy része eltűnt, a Magyar Méneskönyv X. Kötete szerint, több mint 2000 telivér veszett el. Sok telivér került szovjet és cseh ménesekbe. Ezért a tenyésztés fenntartására két évtized alatt francia, angol, ír, nyugat- és kelet-német, olasz, osztrák, szovjet, cseh importból származó kancákat soroltak be a magyar ménesekbe.

Applebite-Gentlemen.jpg

 

Jellemzői

Testalkata atlétikus, feje száraz, nyaka hosszú. Izmos kiemelkedő marral rendelkezik, melynek magassága bottal 150–170 cm, szárkörmérete 18–22 cm. Háta középhosszú, ágyéka feszes. Hosszú jó izmolt fara gyakran egyenes, mély dongás mellkasa van. Végtagjai szikárak, lábállása elöl gyakran franciás, hátul a nyitott csánkok jellemzőek rá. Mozgása lapos, a vágta a legjobb számára, ebben a jármódban a világ leggyorsabb lova. Színe bármilyen lehet, a tarkát kivéve. Legjellemzőbb a pej, de gyakran sárga, fekete vagy szürke színű.

Továbi ifó itt:  Angol telivér - Wikipédia

 

 

                                           Appaloosa

 

Az Appaloosa egy félvér ló, nevét a Palouse folyó nevéről kapta. Olaszországból spanyol közvetítéssel került Amerikába. Tulajdonságai közül a legjellemzőbb és a tenyésztés szempontjából a legfontosabb különleges színe.

 THIEL 619.jpg

Jellemzése

 

Mivel félvér és kiterjedten keresztezik a quarter lóval, ezért tulajdonságai vegyesek, tág határok között mozognak. A legjobb lovakat az arányos testfelépítés és a hibátlan lábszerkezet jellemzi. Marmagassága bottal mérve 147–157 cm között mozog, övmérete 180–195 cm, szárkörmérete 19,5 és 21,5 cm közt változik. Súlya 450–530 kg körül van. Tipikus ismertetőjele a szemein fehér ínhártya van, (fehér szín a szemben, mint az embereknél), rózsaszín bőrpigmentáció az orrlyukak és a lágyrészek körül valamint, függőlegesen csíkozott paták.

A legfontosabb tulajdonsága a színe: öt elismert szőrszínt tartanak nyilván a fajtánál.

  • Párductarka: ebben az esetben a túlnyomóan fehér szőrszínű ló egész testén sötét, ovális kisebb kiterjedésű színes foltok vannak. Fekete, pej vagy sárga színű párductarkák léteznek.
  • Hófedte tarka: az egész testet beborítják a foltok, főképpen a far körül (sabraktarka).
  • Deres: Sötét alapszín, nagyobb fehér foltok, vagy pettyes takaró.
  • Márványtarka:nagyobb színes foltok a jellemzőek, amelyek tűzötté válhatnak, az egész testen elszórva.
  • Agáttarka: fehér és színes szőrök keverednek a testen.                                                            További ifó itt:  Appaloosa - Wikipédia

 

 

                                           Arab telivér

 

Története

Az arab telivér őse az időszámítás előtti korokban Közép-Ázsiából kiindulva terjedt el Mezopotámiában, Egyiptomban az Arab-félszigeten egészen a Pireneusok hegyláncáig. A hadászatban nagy szerepet játszottak mozgékonyságuk és igénytelen természetük miatt. Az egymással folyton viszálykodó arab törzsek sikereiket főként lovaiknak köszönhették, sokszor a túlélésüket is. A beduin törzsek kitűntek lovaik jó képességeivel. A lónemesítést a mohamedán vallás is erősítette, Mohamed kancái voltak a leghíresebb kancacsaládok ősei. A sivatagi nomád törzsek Mohamed próféta tanítása szerint gondos tenyésztést folytattak, ez nemcsak vallási kötelezettség volt, hanem a törzs létét is meghatározta. A Nedzsid-fennsíkon élő wahabita törzs által tenyésztett lovak kitűntek a többi törzs lovai közül, állóképességükkel, szépségükkel. A háborúk során a Nedzsid-fennsík lóállományának nagy része egyiptomi kézre került, itt az El Zahraa ménesben folyt és azóta is folyik a tenyésztés. Az innen származó mének játszottak szerepet a világ lófajtájának kialakításában, így az angol telivér nemesítésében is. Az iszlám Jihad hódítása során a muzulmán birodalom határai Kínától Európáig terjedtek, így arab lovak a Türkmén pusztaságoktól egészen az Ibériai-félszigetig elterjedtek a hadak által. A VII. században Észak-Afrika berber törzsei keleti vérvonalú lovaikkal Spanyolországon keresztül a mai Franciaország területére nyomultak be katonáikkal. A mór inváziót 732-ben Poitiersnél a frank seregek megállították, de addigra már a támadók lovai az ott tenyésztett lovak genetikai állományát befolyásolták. Ez a hatás kitörölhetetlen nyomot hagyott Európa lótenyésztésében. Az igazi arab hatás a XVI-XVIII. században teljesedett ki, amikor Európában is megjelentek az arab lovak. Előbb a török hódítások nyomán kezdték nemesíteni az itt található állományt, majd expedíciókat indítottak új lovak beszerzésére Arábiába. Ez idő tájt alapították a legismertebb arab méneseket, Bábolnán 1789-ben kezdődött a tenyésztés. A XVIII. században Észak-Amerikába is importáltak tenyészanyagot.

LaMirage body07.jpg

 

Jellemzői

Az arab telivér a szépség és az elegancia megtestesítője. Rugalmas tért nyerő mozgása van, könnyed, légies megjelenése. Kicsi, száraz csukafeje van, széles tarkóval és homlokkal. A füle kicsi, kinn ülő nagy szemei vannak. Karcsú jól ívelt nyaka, finom hosszúszálú sörénye van. Marja kifejezett, a hát és az ágyék rövid. Az arab telivérnek öt ágyékcsigolyája van az általános hattal szemben. A far egyenes, kis termetű, ösztövér izomzatú. Magasan tűzött farokkal rendelkezik, mozgásban a farokrépát magasan tartja. Szügye és mellkasa nem túl mély, esetenként vérszegény benyomást kelthet. Végtagjai szikárak, acélosak, csontkinövések sem ritkák a lábakon. Kicsi, szilárd patával rendelkezik, elöl jellemző a franciásság, a hátsó lábakon a tehénállású gyakori. Marmagassága bottal mérve 147 és 155 cm között van, szalaggal mérve 153–165 cm között. Övmérete 173 cm és 180 cm között, szárkörmérete 17,5 és 19 cm között van. Súlya 300–400 kg között, élettartama 20-25 év.

További infó itt:  Arab telivér - Wikipédia

 

 

                                           Azték ló

 

Története

 Mexikó sokáig nem rendelkezett önálló tenyésztésű lófajtával. Don AntonioSpanyolországból importált andalúz méneket majd quarter és criollo vérvonalú kancákkal keresztezte őket, a cél egy új versenyló kitenyésztése volt. Az azték ló legalább 3/8 quarter, legfeljebb 5/8 arányban andalúz és legfeljebb 1/4 arányban criollo származású.1982-től a mexikói Mezőgazdasági Minisztérium külön tartja nyilván az azték lovakat.

AztecaHorse.jpg

 

Jellemzői 

Az azték ló, melegvérű lófajta. A kancák feje közepes méretű, a méneké valamivel erőteljesebb. Az orrhát egyenes, kissé domború. A szemek kifejezők és élénkek. Háta nagyon rövid, egyenes és erős. Lábai izmosak, ízületei erősek. A kifejlett kancák marmagassága 142–152 cm, míg a méneké 144–156 cm. Az azték ló szőre selymes, dús erős sörényű. Minden szín megengedett, de a pöttyös lovakat és az albínókat nem veszik fel a fajtakönyvbe.

További inó itt:  Azték ló - Wikipédia

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Cialis Sample EllbobE

(Ellsmealt, 2019.10.14 16:19)

Kamagra Vente 100mg Kamagra Gunstig Kaufen <a href=http://tadalaf20mg.com>cialis</a> Propecia Diabetes Dejar De Fumar

Healthy Man EllbobE

(Ellsmealt, 2019.09.04 13:18)

Generic Doryx Mastercard <a href=http://sildenaf75.com>buy viagra</a> Medical Amoxicillin

Cheap Kamagra Uk Reviews Kelgelt

(Kelgelt, 2019.03.31 17:28)

Problemas Comprar Propecia <a href=http://viaonlineusa.com>viagra</a> Discount Generic Doxycycline

lófajták

(Kovács szimonetta, 2013.01.30 17:51)

 

 

Képgaléria


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Október / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 32498
Hónap: 392
Nap: 9